By Bombi

Nemrég a családommal a Balatonnál nyaraltunk. Az egyik nap rossz idő lévén átruccantuk Keszthelyre, hogy kastély- és városlátogatással üssük el az időt. Mondanom sem kell mások is pont ugyanígy gondolkodtak, ezért egész nagy forgalom és parkolóhelyhiány alakult ki a Balatonparti kisvárosban. Végre a kastély mellett sikerült egy parkolóhelyet elcsípni. Annak rendje és módja szerint leparkoltam és elindultam a parkolódíj-automata felé. Nagy megdöbbenésemre hosszú sor alakult ki az automata előtt. A sor elején németek próbálták értelmezni az automatára írt utasításokat. Bosszankodtam is, hogy mi a fenéért tartják fel a sort, aztán amikor én kerültem sorra nekem is nagy fejtörést okozott a gép használata. Az automata úgy néz ki mint egy karácsonyfa. Ha minden leírást végig szeretne olvasni az ember jó öt percet kellene tölteni a tanulmányozásával. Nem húztam az időt. Bedobtam 240 Ft-ot az automatába. A kiírás szerint ez pont két óra parkolást tenne lehetővé. Amikor már majdem visszaértem az autóhoz a parkolójegyen észrevettem, hogy a saját okoskodásom és matematikai alapképletem (1 óra 120 Ft, ergó 2 óra 240 Ft) valahol hibádzik.

Netán a keszthelyi önkormányzat parkolási cége nem a tízes számrendszerben számol. Szerintük a bedobott 240 Ft ugyanis nem két óra, hanem csak 1 óra 42 perc parkolást tesz lehetővé.

Megnézetm tüzetesebben is a parkolójegyet, hátha én hibáztam és csak 220 Ft-ot dobtam be. De nem. A cetlin szerepel a 240 Ft és az is hogy a parkolás kezdete 11 óra 57 perc a vége pedig 13 óra 39 perc.

Persze az egész nem nagy ügy. Nem az életemből elvett 18 perc hiányzik nekem, hanem  az elv bosszant.